A KAZETTA csapatával harmadik éve dolgozunk azon, hogy a templomainkban felhangzó könnyűzene szakmai és liturgikus szempontból is kifogástalan lehessen, és a szolgáló zenekarokat felvértezzük minden ehhez szükséges útravalóval és ismerettel. Közös alapvetésünk, hogy a zenekar jelenlétének a célja az, hogy segítse, elmélyítse, kísérje a hívő testvérek imádságát. Segítővé kell váljon, hogy a jelenlévők közösen, egyszerre, bátran tudjanak énekelni: tudják, mikor kell belépni, abbahagyni, értsék a szöveget, hallják és érezzék a tempót, a dinamikát, a harmóniát és a dal szerkezetét, miközben énekelnek.
Az orgona esetében ennek a feltételei adottak: ez a hangszer olyan fizikai adottságokkal lett megalkotva, hogy egy ünneplő, tömött templom se tudja elnyomni. Volt-e már olyan élményünk, hogy “nem hallom jól az orgonát”? Ugye, hogy nem. Más a helyzet azonban a kántor énekhangjával, amit a legtöbb templomban mikrofon vesz és hangszórók erősítenek fel. Erre a szövegérthetőség miatt van szükség: lehet valakinek mégoly kiművelt klasszikus énektechnikája, amivel be tud zengeni egy nagyobb teret is, az érthetőség akusztikai okokból ott is csorbát szenved. Próbálja csak meg valaki egy mikrofon nélkül elénekelt ismeretlen operarészlet szövegét hiba nélkül leírni hallás után a hátsó sorokból! A liturgikus zene pedig nem előadás, hanem közös imádság, még a kántor által egyedül énekelt, kivetítésre nem kerülő zsoltárversek esetén is. Így az énekelt szöveg érthetősége nem kiváltható mással.
A szövegérthetőséghez tehát nem elég az emberi torok. Akkor sem, ha a gitáros énekvezető lent, a szentély mellett énekel, hisz a hívek éneke – jó esetben – már néhány sorral hátrébb is el fogja nyomni azt, így az ének valódi vezetésére nem lesz lehetősége. Megfelelő hangképzés híján a hangos éneklésre tett kísérletünk kellemetlen üvöltéssé válhat, de a könnyűzenei műfajokban egyébként is másfajta, halkabb, mikrofon jelenlétét feltételező énektechnika a stílusszerű.
(Az ének hangosítása alól bizonyos feltételek mellett talán kivételt jelenthet az, ha énekvezető helyett kórus énekel. Hangsúlyozzuk, hogy ehhez bizonyos feltételeknek teljesülnie kell. A kórusnak elegendően nagynak kell lennie és jól artikulálnia, hogy a megfelelő hangerő és szövegérthetőség biztosítva legyen, amellett elegendően magabiztosnak és pontosnak, hogy a hívek egészen ráhagyatkozhassanak a kórus énekére. Ne gondoljuk, hogy kórusban énekelni könnyebb, mint egyedül!)
Az akusztikus gitárra pedig hatványozottan igaz, hogy nem nagy terek és távolságok megtöltésére van kitalálva. Hangosan pengetve leginkább egy ritmushangszer szerepét tölti be, igazi zeneisége az olyan finom játékban mutatkozik meg, amit csak halkan lehet megvalósítani rajta. Már az 1910-es években megindultak a kísérletek a gitár erősítésére, amit akkoriban leginkább a jazz-zenekarok igényei motiváltak. Mára pedig minden könnyűzenei műfajra igaz, hogy akusztikus gitárt is csak hangosítva használnak.
Hangosítás tehát kell! A hangosítás szó félrevezető lehet, mert arra érthetik, hogy mindegy, mi szól, csak szóljon jó hangosan. Kifejezőbb, ha “érthetősítésről” vagy “arányosításról” beszélünk.
A hangosítás célja, hogy a zenekar megszólalása szép, érthető és arányos legyen.
Hangosítás nélkül ebből a háromból valamit elveszítünk. Ha erőből pengetve-ütve-fújva próbáljuk elérni a megfelelő hangosságot, azzal átlépjük a hangszereinknek azt a természetes dinamikai tartományát, ahol még szépen szólnak, és egy torz, erőszakos, vad hangzást érünk el, amely nem támogatja, sőt akadályozhatja is a hívek lelki jelenlétét a liturgián. Így a zenélésünk nem lesz szép. De akármilyen szépen játszanánk is, a templomban a zenekartól távolodva, vagyis a tudtunkon kívül olyan akusztikai jelenségek lépnek fel, melyek miatt az első 3-4 padsornál hátrébb helyet foglaló hívek már teljesen mást hallanak, mint mi. Az egyik hangszer mintha eltűnne, a másik hangja előbb, vagy később érkezik a hallgató fülébe, sőt egy tiszta akkordot akár hamisnak is hallhat az ember, s ezen torzítások összessége kész zűrzavart képes létrehozni, mely távolodva egyre nehezíti a hívek zenére történő éneklését. Ezen akusztikai láncreakció eredménye éppen csak annyira zavarja a padban ülőt, hogy az benne nem tudatosul, inkább csak annak hatása alá kerül. Így nem lesz annyira kedve, bátorsága bekapcsolódni az énekbe, és nem olyan lelki élménnyel távozik a szertartásról, amelyet máshol ülve átélhetett volna. Ez a hatás ráadásul padsorról padsorra hatványozódik. Így a megszólalásunk a hívek számára nem lesz érthető, vagy nem lesz arányos.
Miért történik ez? Minden hangszer és énekhang, sőt azokon belül is minden frekvenciatartomány terjedése, irányítottsága más és más, emiatt a templom különböző pontján ülők különböző arányokat és hangminőséget fognak hallani, szinte függetlenül attól, hogy a zenekaron belül mi hogyan halljuk egymást. A hangosítás feladata tehát az, hogy hangszereink és énekünk a templom teljes területén a szándékunk szerinti hangszínekkel és arányokban szólaljanak meg.
A fizika törvényeit persze nem tudjuk kijátszani, így tökéletes megoldás nincs a feladatra. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy már meglepően egyszerű és költséghatékony rendszerek is képesek nagyságrendekkel emelni a hangzásunkat.
A fentiek fényében azt az ajánlást fogalmazzuk meg, hogy a katolikus templomokban szolgáló zenekarok lehetőleg használjanak megfelelő hangosítást.
Tudjuk, hogy ez jelenleg akadályokba ütközik, ezért alább az akadályok elhárításában szeretnénk tanácsokat adni.
Az egyik leggyakoribb akadály: Nincs rá pénz! Való igaz, hogy miközben a kántor nem maga veszi az orgonát, a mikrofont és a hangrendszert, amelyek a munkájának szükséges feltételei, addig az egyházi könnyűzene eszközigénye vagy -hiánya mindeddig maguknak a zenészeknek az anyagi lehetőségein múlott. Ez azonban változóban van: a Magyar Katolikus Püspöki Kar pályázatot írt ki, amelyen zenei szolgálatot végző csapatok új felszerelésekre (hangszerre, hangosításra, vetítésre) kaphatnak támogatást! A pályázat a hangszerpalyazat.katolikus.hu oldalon olvasható és nyújtható be. Mindenkinek ajánljuk a figyelmébe ezt a lehetőséget!
Ne aggódjunk azon, hogy a hangosítást nem lesz időnk összeszerelni a mise előtt! A Margit körúton az esti fél nyolcas misén zenélünk, de előtte esti hatos is van. Így nagyjából negyed óránk van elrendezni a padjainkat és székeinket, felállítani a kottatartókat, gitárállványokat, behangolni a hangszereinket, összerakni a keverőt, a két hangfalat, a szintetizátort, bekötni a vezető gitárt, két mikrofont állvánnyal az énekeseknek, egy harmadikat a cajonnak, az erősítőt a basszusgitárnak, mindezt összekábelezni és végül rácsatlakozni a templom hangrendszerére. Ezt úgy tudjuk megcsinálni, hogy nem csak egy ember ért hozzá: tartottunk egyszer-kétszer olyan összejövetelt, ahol a zenekar minden tagja megtanulta az egyes részfeladatokat, a kábelek tekerésétől a keverő alapvető kezeléséig. Így még arra is jut időnk, hogy egy dalt eljátsszunk a mise előtt, ami segít a híveknek az új dalok tanulásában és nekünk a keverő finomhangolásában.
Ne aggódjunk azon, hogy nem tudnánk kezelni a hangosításunkat! Ez szükséges ismeret a szolgálatunkhoz, és el tudjuk sajátítani. A pályázat során a zenekarok szakszerű segítséget kaphatnak a saját felállásukra és a templomuk adottságaira szabott hangrendszer megtervezésében, majd használatában is. De minket is kereshettek bátran a kérdéseitekkel a kazettatabor@gmail.com címen, és megtaláltok a Katolikus Gitáros Zenekarok facebook csoportban is, szívesen segítünk eligazodni a hangtechnika világában. Nagy érdeklődés esetén pedig itt a blogon is további cikkekkel járjuk majd körül a téma egy-két aspektusát.
Csanády Lőrinc, a KAZETTA tábor szervezője
Marczell Márton, a KAZETTA tábor szakmai vezetője
Marek Róbert, hangmérnök
Simon Dávid, hangmérnök