Bemutatkozás

Simon Dávid vagyok, szoftvertesztelőként dolgozom, emellett OKJ-s képzésen hangmesternek tanultam. Zenei pályámat hegedűn kezdtem, zeneiskolában és konzervatóriumban tanultam, majd autodidakta módon kezdtem basszusgitározni. Több, mint 10 évig voltam a győri Szentlélek Ifjúsági Zenekar basszusgitárosa, emellett nagyjából 12 éve erősítem a Boanergész zenekar sorait szintén ezen a poszton. Zenéltünk két Ifjúsági Világtalálkozón, valamint az Eucharisztikus Kongresszus keretében a Szent István Bazilikában megrendezett Közösségek Szentségimádásán és annak későbbi folytatásán. Mellékvágányként több világi együttesben is kisegítettem (metál, jazzes-funkys népdalfeldolgozások, rockos bulinótákat játszó együttes…). Ezekből a tapasztalatokból kiindulva szeretnék pár szempontot adni, személyes példákat hozni, amelyek alapján el lehet gondolkodni a basszusgitár szerepéről a keresztény könnyűzenében.

Basszusgitár a zenei környezetben

A basszusgitár ritmus- és dallamhangszer is egyben, ezt minden helyzetben érdemes szem előtt tartani. Ugyanannyira fontos, hogy a ritmusszekció többi tagjával teljes összhangban dolgozzon, mint hogy a megfelelő hangokat játszva megadja a harmónia alapját. A tetejébe még lehetőleg önmagában is ízléses legyen a „szólam”, amit játszik. Ez adja a basszusgitározás komplexitását és szépségét számomra.

Jómagam onnan indultam, hogy először csak az alaphangokat játszottam le mindegyik akkordhoz, ahogy jöttek a kottában. Idővel és sok gyakorlással, tanulással alakult ki az érzék, hogy hova, milyen átkötés, ritmus stb. alkalmazható. Ebben nagy segítség, ha közösen gyakoroltok a dobos / cajonos kollégával. Érdemes közösen kidolgozni a daloknak a groove-ját, azaz alaplüktetését. Bevallom, sok esetben még mindig “ösztönből” jön egy-egy dolog a zenélés során, de ezeket szépen lassan igyekszem átalakítani tudatosan játszott elemekké.

Az, hogy mit játszom, rengeteg mindentől függ. Függ például az együttes felállásától. A klasszikus rockzenekari felállás esetén a fő figyelmem a lábdobon van és azon, hogy milyen lemeneteket játszik a dobos, általában csak akkor játszom, amikor ő is van. Ehhez hasonlóan a Boanergész féle akusztikus felállásokban elsősorban a cajonhoz igazodom.

Egész más a helyzet azonban, ha különleges alkalmakkor vonószenekarral egészülünk ki. Ekkor megjelenik a mély tartományban rajtam kívül a cselló és a bőgő is, és sokkal körültekintőbbnek kell lennem, hogy milyen átmenő hangokat engedhetek meg magamnak. Olyan dalokban, ahol a nagyzenekar meghatározó szerepet játszik a hangzásban, vagy nagyon keveset játszom, vagy a nagybőgőhöz nagyon hasonló szólamot igyekszem játszani. Azokban a dalokban, ahol a vonósok csak szőnyeg, vagy díszítő szerepet látnak el, de a groove-nak (alapritmus) jobban érvényesülnie kell, bátrabban merek másfelé mozogni, a mélyvonósoktól függetlenül is.

Élő zenélésnél bejön a képbe még az adott szituációban érkező ihletek kezelése és reagálás a zenei környezetre. Nem szeretem kizárni az improvizációt a játékomból, viszont szeretem nagyon keretek közé szorítani, hogy csökkentsem a hibalehetőségek, rossz hangok számát. Ezt a korlátozást úgy lehet a legjobban elképzelni, hogy egy folyamatos szűrőt igyekszek működtetni, amivel egyrészt figyelem, hogy mi történik a zenében körülöttem, másrészt kívülről próbálom értékelni, hogy hogyan illeszkedik ebbe az egészbe az én játékom, harmadrészt pedig a belülről jövő ihleteket előre elképzelem, osztályozom és a megfelelőket építem bele a játékomba. Ezt a koncentrált állapotot sajnos nem sikerül folyamatosan fenntartanom, nagyon sok gyakorlás kell hozzá, viszont mindegyik dalhoz van egy nagyjából „bejáratott” szólamom (itt jön jól ha sokat gyakorol az ember az ütős kollégával), ami egy jó alapot ad, amitől el tudok térni az egyes szituációk és ihletek függvényében.

Hogyan fejlesztem a basszusgitártudásom? Sokféle zenét hallgatok, a keresztény zenéken kívül mindenféle más stílust is, figyelem, mit csinál a basszus, így fejlesztem a hallásomat, és a technikai repertoáromat is. A hallott és látott dolgoknak utánajárok, hogyan érdemes nekiállni egy új technika kigyakorlásának (akár YouTube-on vagy különböző online oktató platformokon is utánakeresek). Sok esetben minimálisan vagy egyáltalán nem használom a legújabb tanult technikáimat, viszont a tudat, hogy megvannak az eszköztáramban, sokkal magabiztosabbá tesz az egyszerűbb dolgokban is.

„Jól tudok gitározni, ezért a basszus is simán fog menni!” Ez egy elég nagy tévhit, és nagy buktatókat hordoz magában. Igaz, hogy a gitártudás sok mindenben segítség tud lenni a basszusgitár-tanulásnál (ismerős felépítés, hasonló fogólap, hasonló tájékozódás), viszont ami a játéktechnikát és zenei gondolkodást illeti, óriási különbségek vannak a két hangszer között. Nem szeretném egyetlen vállalkozó szellemű gitáros kedvét sem elvenni attól, hogy megtanuljon basszusgitározni, de érdemes kicsit átállítani az agyunkat a gitáros üzemmódról. Néhány hasznos tanács található az alábbi videóban:

A basszusgitár tónusa

A legtöbb templomtér kihívást jelent a könnyűzenei együttes megszólalásának szempontjából. Különösen, ha a basszusgitár tartományát nézzük. Egy nagyobb utózengésű templomban egészen kaotikusan tud szólni, ha nincsen jól beállítva az erősítő és maga a hangszer hangszíne. Nem szeretnék itt most nagyon belemenni az akusztika rejtelmeibe, de a mélyfrekvenciás hangok általában egyenletesen sugároznak minden irányba, ezért nem kell agyonnyomni hangerővel a templomteret, mert csak a búgás fog hallatszani a templom távolabbi részeiben. A másik gyakori dolog, amit látni szoktam, hogy az erősítőn le van tekerve a középtartomány potmétere. Ezt azért tartom szerencsétlen megoldásnak, mert a meghatározó alap- és felhangjai pont ebben a tartományban találhatóak a hangszernek, így elvesztjük a hang karakterét és definícióját.

Magáról a zenekar templomi hangosításáról itt olvashattok.

Összefoglalás

Két általánosabb gondolatot hagynék a bejegyzésem végére:

Mindig igyekszem kritikusan és konstruktívan állni a zenéléshez és a vele kapcsolatban megjelenő problémákhoz, ezzel a felfogással általában minőségi és jó megoldásokat találok.

A zene számomra ugyanolyan tanulást igénylő nyelv, mint bármely másik beszélt nyelv, sok időt és gyakorlást kell beletenni, hogy folyékonyan beszélje az ember. Egy-egy hangszeren való tanulás más és más dialektusát mutatja meg ennek a nyelvnek.

Táboraink szervezése során több különböző okból felmerült, hogy készítenünk kéne egy saját énekgyűjteményt.

„Énekgyűjtemény a KAZETTA szervezőitől” bővebben

A digitális zongorák és szintetizátorok sokféle hangszínen képesek megszólalni, de ezek ízléses használata nem magától értetődő. Az egyik véglet, amikor valaki csak zongorahangon játszik; szerintem ez kicsit egyhangúvá teszi a repertoárt, mert nem emeli ki a dalok hangulatát a megfelelő hangszín kiválasztásával. A másik véglet, amikor valaki lelkesen használ mindenféle hangszínt, de nem jó ízléssel választja ki őket, vagy nem stílusszerűen játszik rajtuk. Ebben az írásban a templomi zenélésbe tapasztalataim szerint legjobban illő hangzásokat gyűjtöm össze.

„Billentyűs hangszínek a templomban” bővebben

Megalapította és több, mint két évtizeden át vezette a 35. születésnapját ünneplő Boanergész együttest, a Margit körúti templom zenekarát. Ő a szerzője számtalan olyan dalnak, amelyeket ma is országszerte ismerünk és éneklünk: Ébredj, ember; Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk; Csak Jézusnak szolgálok, hogy csak egy párat említsek. Varga Attilával és feleségével, Máriával az újra megjelent Életünk Krisztus lemezek kapcsán beszélgettem a zenekar és a Margit körúti félnyolcas misék történetéről. (A beszélgetést Attilával kezdtem, de aztán Mária is hozzájárult értékes hozzászólásaival.)

„Improvizatív, közösségi és spirituális” bővebben

A KAZETTA csapatával harmadik éve dolgozunk azon, hogy a templomainkban felhangzó könnyűzene szakmai és liturgikus szempontból is kifogástalan lehessen, és a szolgáló zenekarokat felvértezzük minden ehhez szükséges útravalóval és ismerettel. Közös alapvetésünk, hogy a zenekar jelenlétének a célja az, hogy segítse, elmélyítse, kísérje a hívő testvérek imádságát. Segítővé kell váljon, hogy a jelenlévők közösen, egyszerre, bátran tudjanak énekelni: tudják, mikor kell belépni, abbahagyni, értsék a szöveget, hallják és érezzék a tempót, a dinamikát, a harmóniát és a dal szerkezetét, miközben énekelnek.

„Miért van szükség hangosításra?” bővebben

Bizonyára sokan kerültetek már hasonló helyzetbe, mint én 2010-12 környékén, amikor tagja lettem a Szent Ferenc Antióchia közösségnek, és a közösség zeneszolgálatának is. A zeneteam dalai akkordos dalszöveg formájában 10-15 nagy zöld mappában laktak lefűzve. (Irodaszerboltban az ilyet gyűrűskönyv vagy a nagyobb kapacitású változatot emelőkaros iratrendező néven találod meg.) Hamar zavaró lett azonban, hogy az egyes mappákban nem pont ugyanaz a dalkészlet található meg, itt ez a dal hiányzik, amott amaz; vagy az idők során más-más szövegváltozatban, vagy más akkordokkal lettek kinyomtatva a példányok különböző forrásokból. Zavartak az elírások, nyelvtani hibák, és a régen elfeledett előadási jelzések mára értelmezhetetlenné vált nyomai is: például egy darabig eltartott rájönni, hogy egyes énekek végén a „pricc-pracc-prucc” az I-V-I zárlatra hivatott utalni. Elharapódzott a közösségben az „elviszem ezt a néhány éneket a könyvből gyakorolni/egy másik zenélésre, majd visszahozom” gyakorlata, amiből persze a visszahozás sohanapján kiskeddre maradt. Amikor pedig dalszövegek vetítésére került a sor, akkor menet közben derült ki, hogy a PPT-kben megint másik szövegverziók vannak.

Körültekintően szerkesztett énekeskönyv nélkül a közös éneklést állandóan elakadások, kapkodások, zavaró tényezők akadályozták.

„Énekeskönyv? Erre is van alkalmazás!” bővebben