Interjú Szczuka Pankával
Már jelentkezhetsz a 2021-es KAZETTÁra!
Örömmel jelentjük be, hogy 2021-ben újra megrendezésre kerül a KAZETTA – Katolikus Zenei Tábor! A tábor – változatlan formában – ezúttal a Magyar Katolikus Püspöki Kar Ifjúsági Bizottsága támogatásával jön létre.
Időpont, helyszín: 2021. augusztus 1-8., Balatonboglár.
Szakmai nap a keresztény könnyűzenéről
A KAZETTA és a Pengető keresztény könnyűzenei szakmai napján neked is ott a helyed! Miért ne lehetne még szebb az istendicséretünk?!
Meghívott előadók: Gyárfás István, Mező Misi, Balogh Bori, Gável András és Gellért, Fodor Tamás és Marczell Marci
Ízelítő a programból:
- Előadások, beszélgetések a dicsőítésről, az előadóművészetről, a dalszövegírásról, a prozódiáról és a hangszerelésről!
- Az előadások után interaktív workshopok az előadókkal!
- A közel teljes létszámban jelentkező zenekarok számára tanár vezetésével zenekari mentorálást tartunk!
- Szentmise és közös dicsőítés
Találkozzunk 2020. szeptember 19-én! Szánd rá ezt a napot 9:00 órától 18:00 óráig!
Helyszín: Szent II. János Pál iskolaközpont, 1116 Budapest, Mezőkövesd utca 10.
Támogatóink és partnereink:
- MKPK Ifjúsági Bizottsága
- Kovács K. Zoltán Alapítvány
- KAZETTA – Katolikus Zenei Tábor
- Sacro Song – Keresztény könnyűzenei online tanfolyamok
- Vasárnap.hu – Minikonferenciák
Tábori videó: Hegyek és tengerek felett
Billentyűs hangszínek a templomban
A digitális zongorák és szintetizátorok sokféle hangszínen képesek megszólalni, de ezek ízléses használata nem magától értetődő. Az egyik véglet, amikor valaki csak zongorahangon játszik; szerintem ez kicsit egyhangúvá teszi a repertoárt, mert nem emeli ki a dalok hangulatát a megfelelő hangszín kiválasztásával. A másik véglet, amikor valaki lelkesen használ mindenféle hangszínt, de nem jó ízléssel választja ki őket, vagy nem stílusszerűen játszik rajtuk. Ebben az írásban a templomi zenélésbe tapasztalataim szerint legjobban illő hangzásokat gyűjtöm össze.
KAZETTA 2020 elmarad
Az idei KAZETTA tábor elmarad. Találkozunk jövőre! Buzdítalak, hogy addig is használj ki minden más lehetőséget zenei szolgálatod fejlesztésére:
- Regisztrálj zenekaroddal a mentorprogramra, amelyben a tábor tanárai a csapatra szabottan segítenek zenélésetekben a következő szintre lépni!
- Vegyél magánórákat a tábor tanáraitól!
- Végül kövesd Facebook oldalunkat, mert most is gondolkozunk, hogy tábor híján milyen rövidebb programot szervezzünk idén…
Szeretettel:
Marczell Márton és Csanády Lőrinc, szervezők
Improvizatív, közösségi és spirituális
Megalapította és több, mint két évtizeden át vezette a 35. születésnapját ünneplő Boanergész együttest, a Margit körúti templom zenekarát. Ő a szerzője számtalan olyan dalnak, amelyeket ma is országszerte ismerünk és éneklünk: Ébredj, ember; Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk; Csak Jézusnak szolgálok, hogy csak egy párat említsek. Varga Attilával és feleségével, Máriával az újra megjelent Életünk Krisztus lemezek kapcsán beszélgettem a zenekar és a Margit körúti félnyolcas misék történetéről. (A beszélgetést Attilával kezdtem, de aztán Mária is hozzájárult értékes hozzászólásaival.)
Online órák a KAZETTA tanáraitól
A szobafogság idején sem kell letennünk arról, hogy hangszeres és énekes tudásunkat fejlesszük! Miközben abban reménykedünk, hogy augusztusra minden visszatér a rendes kerékvágásba, és a tábort meg tudjuk majd tartani, a Katolikus Zenei Tábor tanárai közül többen is úgy döntöttek, hogy megbirkóznak a technológiával és online magánórákat tartanak az arra jelentkezőknek.
„Online órák a KAZETTA tanáraitól” bővebbenMiért van szükség hangosításra?
A KAZETTA csapatával harmadik éve dolgozunk azon, hogy a templomainkban felhangzó könnyűzene szakmai és liturgikus szempontból is kifogástalan lehessen, és a szolgáló zenekarokat felvértezzük minden ehhez szükséges útravalóval és ismerettel. Közös alapvetésünk, hogy a zenekar jelenlétének a célja az, hogy segítse, elmélyítse, kísérje a hívő testvérek imádságát. Segítővé kell váljon, hogy a jelenlévők közösen, egyszerre, bátran tudjanak énekelni: tudják, mikor kell belépni, abbahagyni, értsék a szöveget, hallják és érezzék a tempót, a dinamikát, a harmóniát és a dal szerkezetét, miközben énekelnek.
