Szerző: marczellm

A digitális zongorák és szintetizátorok sokféle hangszínen képesek megszólalni, de ezek ízléses használata nem magától értetődő. Az egyik véglet, amikor valaki csak zongorahangon játszik; szerintem ez kicsit egyhangúvá teszi a repertoárt, mert nem emeli ki a dalok hangulatát a megfelelő hangszín kiválasztásával. A másik véglet, amikor valaki lelkesen használ mindenféle hangszínt, de nem jó ízléssel választja ki őket, vagy nem stílusszerűen játszik rajtuk. Ebben az írásban a templomi zenélésbe tapasztalataim szerint legjobban illő hangzásokat gyűjtöm össze.

„Billentyűs hangszínek a templomban” bővebben

Megalapította és több, mint két évtizeden át vezette a 35. születésnapját ünneplő Boanergész együttest, a Margit körúti templom zenekarát. Ő a szerzője számtalan olyan dalnak, amelyeket ma is országszerte ismerünk és éneklünk: Ébredj, ember; Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk; Csak Jézusnak szolgálok, hogy csak egy párat említsek. Varga Attilával és feleségével, Máriával az újra megjelent Életünk Krisztus lemezek kapcsán beszélgettem a zenekar és a Margit körúti félnyolcas misék történetéről. (A beszélgetést Attilával kezdtem, de aztán Mária is hozzájárult értékes hozzászólásaival.)

„Improvizatív, közösségi és spirituális” bővebben

Bizonyára sokan kerültetek már hasonló helyzetbe, mint én 2010-12 környékén, amikor tagja lettem a Szent Ferenc Antióchia közösségnek, és a közösség zeneszolgálatának is. A zeneteam dalai akkordos dalszöveg formájában 10-15 nagy zöld mappában laktak lefűzve. (Irodaszerboltban az ilyet gyűrűskönyv vagy a nagyobb kapacitású változatot emelőkaros iratrendező néven találod meg.) Hamar zavaró lett azonban, hogy az egyes mappákban nem pont ugyanaz a dalkészlet található meg, itt ez a dal hiányzik, amott amaz; vagy az idők során más-más szövegváltozatban, vagy más akkordokkal lettek kinyomtatva a példányok különböző forrásokból. Zavartak az elírások, nyelvtani hibák, és a régen elfeledett előadási jelzések mára értelmezhetetlenné vált nyomai is: például egy darabig eltartott rájönni, hogy egyes énekek végén a „pricc-pracc-prucc” az I-V-I zárlatra hivatott utalni. Elharapódzott a közösségben az „elviszem ezt a néhány éneket a könyvből gyakorolni/egy másik zenélésre, majd visszahozom” gyakorlata, amiből persze a visszahozás sohanapján kiskeddre maradt. Amikor pedig dalszövegek vetítésére került a sor, akkor menet közben derült ki, hogy a PPT-kben megint másik szövegverziók vannak.

Körültekintően szerkesztett énekeskönyv nélkül a közös éneklést állandóan elakadások, kapkodások, zavaró tényezők akadályozták.

„Énekeskönyv? Erre is van alkalmazás!” bővebben