Billentyűs hangszínek a templomban

A digitális zongorák és szintetizátorok sokféle hangszínen képesek megszólalni, de ezek ízléses használata nem magától értetődő. Az egyik véglet, amikor valaki csak zongorahangon játszik; szerintem ez kicsit egyhangúvá teszi a repertoárt, mert nem emeli ki a dalok hangulatát a megfelelő hangszín kiválasztásával. A másik véglet, amikor valaki lelkesen használ mindenféle hangszínt, de nem jó ízléssel választja ki őket, vagy nem stílusszerűen játszik rajtuk. Ebben az írásban a templomi zenélésbe tapasztalataim szerint legjobban illő hangzásokat gyűjtöm össze.

„Billentyűs hangszínek a templomban” bővebben

Improvizatív, közösségi és spirituális

Megalapította és több, mint két évtizeden át vezette a 35. születésnapját ünneplő Boanergész együttest, a Margit körúti templom zenekarát. Ő a szerzője számtalan olyan dalnak, amelyeket ma is országszerte ismerünk és éneklünk: Ébredj, ember; Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk; Csak Jézusnak szolgálok, hogy csak egy párat említsek. Varga Attilával és feleségével, Máriával az újra megjelent Életünk Krisztus lemezek kapcsán beszélgettem a zenekar és a Margit körúti félnyolcas misék történetéről. (A beszélgetést Attilával kezdtem, de aztán Mária is hozzájárult értékes hozzászólásaival.)

„Improvizatív, közösségi és spirituális” bővebben

Énekeskönyv? Erre is van alkalmazás!

Bizonyára sokan kerültetek már hasonló helyzetbe, mint én 2010-12 környékén, amikor tagja lettem a Szent Ferenc Antióchia közösségnek, és a közösség zeneszolgálatának is. A zeneteam dalai akkordos dalszöveg formájában 10-15 nagy zöld mappában laktak lefűzve. (Irodaszerboltban az ilyet gyűrűskönyv vagy a nagyobb kapacitású változatot emelőkaros iratrendező néven találod meg.) Hamar zavaró lett azonban, hogy az egyes mappákban nem pont ugyanaz a dalkészlet található meg, itt ez a dal hiányzik, amott amaz; vagy az idők során más-más szövegváltozatban, vagy más akkordokkal lettek kinyomtatva a példányok különböző forrásokból. Zavartak az elírások, nyelvtani hibák, és a régen elfeledett előadási jelzések mára értelmezhetetlenné vált nyomai is: például egy darabig eltartott rájönni, hogy egyes énekek végén a „pricc-pracc-prucc” az I-V-I zárlatra hivatott utalni. Elharapódzott a közösségben az „elviszem ezt a néhány éneket a könyvből gyakorolni/egy másik zenélésre, majd visszahozom” gyakorlata, amiből persze a visszahozás sohanapján kiskeddre maradt. Amikor pedig dalszövegek vetítésére került a sor, akkor menet közben derült ki, hogy a PPT-kben megint másik szövegverziók vannak.

Körültekintően szerkesztett énekeskönyv nélkül a közös éneklést állandóan elakadások, kapkodások, zavaró tényezők akadályozták.

„Énekeskönyv? Erre is van alkalmazás!” bővebben