Bizonyára sokan kerültetek már hasonló helyzetbe, mint én 2010-12 környékén, amikor tagja lettem a Szent Ferenc Antióchia közösségnek, és a közösség zeneszolgálatának is. A zeneteam dalai akkordos dalszöveg formájában 10-15 nagy zöld mappában laktak lefűzve. (Irodaszerboltban az ilyet gyűrűskönyv vagy a nagyobb kapacitású változatot emelőkaros iratrendező néven találod meg.) Hamar zavaró lett azonban, hogy az egyes mappákban nem pont ugyanaz a dalkészlet található meg, itt ez a dal hiányzik, amott amaz; vagy az idők során más-más szövegváltozatban, vagy más akkordokkal lettek kinyomtatva a példányok különböző forrásokból. Zavartak az elírások, nyelvtani hibák, és a régen elfeledett előadási jelzések mára értelmezhetetlenné vált nyomai is: például egy darabig eltartott rájönni, hogy egyes énekek végén a „pricc-pracc-prucc” az I-V-I zárlatra hivatott utalni. Elharapódzott a közösségben az „elviszem ezt a néhány éneket a könyvből gyakorolni/egy másik zenélésre, majd visszahozom” gyakorlata, amiből persze a visszahozás sohanapján kiskeddre maradt. Amikor pedig dalszövegek vetítésére került a sor, akkor menet közben derült ki, hogy a PPT-kben megint másik szövegverziók vannak.
Körültekintően szerkesztett énekeskönyv nélkül a közös éneklést állandóan elakadások, kapkodások, zavaró tényezők akadályozták.
„Énekeskönyv? Erre is van alkalmazás!” bővebben